Társkereső Tanácsadó

Nagyon visszataszító, és durva mondás az, hogy "Ronda nő nincs, csak kevés pia". Ugyanezt férfira is el lehetne mondani, csak nem szokás, ugye...

De mi az, hogy csúnya? Milyen egy csúnya ember?

Nekem pl a Kelemen Annácska az a típus, akire ezt mondanám. Pedig éppen ellenkezőként gondolják valószínűleg sokan.

Nekem a csúnya az, aki "csinált". De valószínűleg ezzel nem értenek egyet sokan.

Kicsit nehezen jön ki belőlem az, amit írni szeretnék, mozgalmasak voltak az utóbbi napjaim (is). Bár az emberek a külső alapján próbálnak ítélni, és párt keresni, valahogy ez nem mindig sikerül... Ki az, aki ne látott volna egy feltűnően csinos nőt egy éppen csak középszerű, neadjisten' csúnya férfival, vagy ellenkezőleg, egy feltűnően jóképű férfit egy "nem teljesen hozzáillő" nővel? Leszámítva a sokakban azonnal felzúduló PÉÉÉÉÉNZ szót, észre kell venni, hogy még csak nem is minden esetre igaz, hogy ez van a háttérben. Vannak kimondottan különös, és egyáltalán nem-összeillő párok, akik mégis hosszú ideig nagyon jól megmaradnak egymás mellett.

De mi a titka ezeknek a rendhagyó kapcsolatoknak, és hogyan lehet őket összehozni? A válasznak csak az egyik fele az, amit egészséges önbizalomnak hívnak. Van még valami, ami elengedhetetlen egy ilyen kapcsolat kialakításában. Ez a legfontosabb dolog, ami nem csak az üzleti szezon idejére, vagy a fény, és csillogás pillanataira képes együtt tartani egy "nagyon szépet" egy "nem nagyon széppel".

Szombatra (igen, MOST szombatra!!!) szervezek egy kis összejövetelt itt nálunk. Aki szombaton itt lesz, megtudja. Ha Téged, Kedves Olvasó, érdekel a dolog, szólj, és egyeztetünk.

Furcsa dolgot figyeltem meg. Mintha valahogy kimaradt volna a társkeresőkkel való foglalkozás ebben a társadalomban, miközben a csapból is az folyik, hogy mennyire sokan vannak társ nélkül. Keresek a neten ilyenféle dolgot, és nem találok. A "randiguru" tavaly január óta nem frissítette az oldalát. Ráadásul az utolsó bejegyzései is csak bemásolt irományrészletek voltak a forrásra mutató linkkel. Nem csodálom, hogy sokan tanács-talanok a társkeresésben.

Tisztázni szeretnék egy lényeges dolgot, mert gyakran érdeklődnek a tanácsadás iránt úgy, mintha valami más dolog lenne, nem pedig tanácsadás.

Tehát: ez egy tanácsadás. Nem jóslás, nem tipposztás, nem találgatás. A társkereső tanácsadó társkeresési tanácsot ad. Nem társat keres, hanem tanácsot ad. A célja nem az érdeklődő leírásának megfelelő társ megtalálása, hanem annak a megoldása, hogy a társkereső egyedül, és önállóan meg tudja oldani azt, ami nem megy neki.

Például vannak, akik még csak nem is társkeresők. Nem döntötték el. Nem tudják, mit akarnak. Nem mernek ismerkedni. Félnek. Bizonytalanok. Egyszer eldöntik, aztán összeszedik, aztán.... áá inkább mégsem.

Van egy dolog, ami túlságosan feltűnő ahhoz, hogy az emberek ne vegyék észre, és az emberek mégsem veszik észre. Akkora nagy lóláb, hogy átlóg a Föld túlsó felére, ki a Tejútra, és még azon is túl...

Szemben velünk egy kombinált általános, középiskola, és sportiskola van. Az ablakunk alatt szoktak beszélni a fiatalok. Meg cigiznek. Mert sportiskolások. Tehát beszélnek. Legalábbis úgy hiszi az ember... Legalábbis úgy szeretné az ember, hogy beszéljenek. De nem beszélnek. B.... meg köcsög sz... jálef...sz b....zi állat stb. Ha megkérdezném, kinek mondja, hát a BARÁTJÁNAK. Nem, nem. Nem a barátjának. Nem is tudná a barátjának mondani, mert olyan nincs neki. Olyan módon beszélnek, és bánnak egymással, ahogy nekem még a legutolsó ellenségemmel sem jutna eszembe bánni. Nincsenek barátságok, nincsenek barátok, nincsenek összetartó kapcsolatok.

A Jó Isten áldjon meg mindenkit! Hát ha ilyen "barátai" vannak, akik megmondják neki a "tutit", tanácsot adnak neki, "kiokosítják", akkor mekkora esélye lesz neki arra, hogy

1. összeszedjen egy kicsike-picike önbizalmat ahhoz, hogy belekezdjen a társkeresésbe.
2. hogy az első nehézségek utáni "ugyemegmondtamköcsög" segítő hozzászólást túlélje.
3. valahogy nem tudom, hogyan, a fogait összeszorítva, de akkor is tovább csinálja, és akkor is megmutassa, hogy sikerülni fog neki???
(ez lányokra ugyanígy, csak más szókinccsel, de teljesen ugyanígy igaz!!!)

Soha senki még csak el sem fog tudni kezdeni társat keresni magának, amíg nem tett rendet maga körül a saját életében. Ezek a nagyszájú, buta, felületes, és közönséges idióták azért vették fel ezt a maszkot, hogy legyen mi mögé elbújniuk, hogy ne látsszon, mennyire tehetetlenek, mennyire üresek, mennyire felszínesek. Egész életemben szenvedtem az ilyen nagyszájú, és lekezelő emberektől, és sok évembe került, míg végigmentem azon, hogy kiválogassam, és kihajítsam magam körül azokat, akik mindig, mindenáron, minden módon azt akarták elérni, hogy NEKEM SE SIKERÜLJÖN.

Van egy jó hírem.

Tudom, hogy hogyan kell megcsinálni. Tudom, hogy hogyan kell kiválogatni az értékes szemeket a hulladék közül. VAN RÁ MÓD.

Ha azt gondolod, hogy érdekes lehet neked ez a dolog, írj nekem. Vedd fel velem a kapcsolatot. Valószínűleg nem fogod megbánni.

Mostanában egyre kevesebb olyan emberrel találkozom, aki akar változtatni, és a változtatni akarók tele vannak olyan akadályozókkal, akik NEM akarják azt, hogy neki sikerüljön. Mindenhogyan keresztbe tesznek, és akadályoznak. Úgyhogy várom azoknak a megmaradtaknak a jelentkezését, akik még el tudják képzelni magukat, mint boldog embert. (Ez nem lett szép nyelvtanilag, látom, sok a szóismétlés, de ezt most azért is így hagyom...)

Mint önkéntes társkereső tanácsadó a leggyakoribb probléma, amivel hozzám fordulnak, az az eset, amikor teljesen tanácstalanok. Ez a teljes bizonytalanság, és teljes zűrzavar állapota. Sokkal gyakoribb, mint az első ránézésre gondolható volna, ha megfelelően tudnék fogalmazni... Szóval a káosz kezelése.

A káosz az egy borzasztó dolog. Semmi nem kiszámítható, semmi nem biztos. Amibe belefog az ember, összedől. Megír egy levelet, és vár, és vár, és vár, és vár... Aztán jön valami hülye válasz, vagy egyáltalán nem jön semmi... Aztán megint elindul valamerre, és megint próbálkozik. Felhív valakit, elküld egy sms-t. És jönnek a hülyébbnél hülyébb dolgok, beszólnak a barátok (már amennyiben őket annak lehetne nevezni), vagy a barátnők (róluk már nem is szólva), és az embernek még az élettől is elmegy a kedve. De mi az orvosság minderre?

Először is a káoszból KI KELL emelkedni. Aki benne marad, az csak idiótákat, és hülyéket talál, akik szintén ott vannak megragadva, de már olyannyira megszokták, hogy elkezdték "nagyon élvezni". Alkalmi szexelésre kiéhezettek, pénzéhes macák, és macsók... Ők évek-évtizedek óta ebben élnek, "jó nekik". De mi legyen a többiekkel, akik családot, gyereket, boldogságot keresnek, társat a vacsorához, az ébredéshez, az erkélyen bambuláshoz...


Amíg valaki káoszban van, nem tekinthető olyan valakinek, akinek van saját akarata, vannak saját céljai, és van értelme bármibe is belefogni vele kapcsolatban. Emberek tömegei keresnek társat, miközben semmit nem tudnak arról, hogy merre mennek, mit akarnak. Amíg az embernek lerendezetlen magánéleti dolgai, vagy súlyos anyagi gondjai, vagy egyéb rendbetennivalói vannak, addig ezt az egészet csak cipeli a hátán. Nem egy, és nem kettő embernek írtam az utóbbi időben azt, hogy MOST NE foglalkozzon társkereséssel. Tegye rendbe magát. Dolgozzon magán. Sportoljon. Menjen sétálni. Másszon hegyet, vagy biciklizzen. Az utóbbi hónapokban rám is jellemző volt a beszűkülés. Sokáig csak ülő tevékenységet végeztem (ezt is kell néha), de nem szabad megfeledkezni a külvilágról. Amíg nem túl késő.

Tehát életmódváltás, és egy kis figyelem saját magunkra. Foggyatok le, vegyetek pár új ruhát, csináljatok magatokból "jól eladható" embert. Nem is olyan régen úgy döntöttem, hogy a pár éve nem túl rendszeresen festett hajamat levágatom (könnyű volt nekem, szóltam a páromnak, aki némi aggódás után hajlandó volt megtenni), és lám, azóta sokan megdicsérik az amúgy erősen őszülő fejemet... Nem mintha nagy késztetést éreznék a környezetem elkápráztatására, de azért az ember egészen máshogy érzi magát pár jó szótól. Ha jobban belegondoltok, vajon ti szóba állnátok saját magatokkal, ha arra kerülne sor?

Vegyétek kézbe saját életeteket! Váljatok kívánatossá, és meglesz a várt hatás. Valószínűleg könnyebben, mint gondolnátok.

Azért, hogy ne ilyen üres, és semmitmondó legyen ez a blog, "átemelek" egy régebbi írásomat most ide. Azért nem sokszor fogok ilyent csinálni. Az írás időpontja 2008. január 7. volt eredetileg. Néhány apró részlet miatt írom ezt, a lényeg egyébként most is ugyanaz. Íme:

"Tényleg!
Mennyire fontos dolog a társkeresés?

Vannak emberek, akik 8 év általános iskola, 4 év középiskola után bevállalnak még 4-5-6 év tanulást, aztán még ugyanannyit, meg még...
És örülhetnek a végén, mert a kezükben van egy szakma, ami lehet, hogy hasznavehetetlen... Jó esetben heti 5 napban napi 8 óra elfoglaltsághoz nyújt alapot, de ha minden nap dolgozik, és napi 10 órát, azt sem fogja bírni pár évnél tovább, és akkor mi marad a hátralevő időre?.

EZÉRT GÜRCÖLNEK 16-24-... ÉVET!

Namost a maradék idő nagy részét egy átlagember kivel, és hol tölti el?
Egyedül, otthon, vagy a társával... Ha van neki. Ha OLYAN van neki. Vagy a haverokkal a kocsmában, vagy a barátnőkkel a szoliban, vagy...

Nem először fordul elő, hogy valaki tanácsot kér tőlem, és arra a kérdésre, hogy "hány kontaktod van egy nap, mint társkereső?" (azaz hány lehetséges partnerjelölttel veszel fel kapcsolatot egy nap?) az a válasz, hogy:

"2... talán..."

Nekem mindegy. Ha neked mindegy, hogy az életed hátralevő részében egyedül, vagy valami "nem értem rá jobbat keresni, ezért vele élek" - fajta társsal éled le, akkor érd be nyugodtan ennyivel.
 De garantálom, hogy olyan boldogtalan, olyan megkeseredett, olyan életunt, és olyan kiábrándult életed lesz, mint a legszarabb brazil szappanopera-hősnek.

Ha rájöttél, hogy a társkeresés életed egyik legfontosabb feladata, itt, most, azonnal, az nem valami rendkívüli dolog.
Tényleg az!

NEM a főnököddel fogsz élni.
Nem a kollégáiddal fogsz élni.
Nem a haverokkal fogsz élni.
Ha boldog életre vágysz, a társaddal KELL élned.

Az első feleségemet egy két éves reménytelen, és céltalan kapcsolat utáni kiábrándult időszakban vettem el. Tudtam, hogy elviselhetetlen. De azt gondoltam, hogy "valahogy majdcsak elviselem". Persze, ezt láttam mindenhol magam körül, miért vágytam volna ennél többre. EGY választásból választottam. Nem volt "B" terv. Nem volt másik jelölt, nem volt másik elképzelés. Ez az EGY volt!

A második feleségemet az elsőtől való válás utáni kiábrándult időszakban ismertem meg. Az első komolyabb találkozásunk egy este 9-től hajnali 5-ig tartó beszélgetés volt. Egy 8 ÓRÁS beszélgetés végén valami olyasmit kérdezett, hogy "akkor most tényleg azt akarod, hogy...?" És NEM álltam fel, és NEM mondtam azt, amit mondanom kellett volna, azt, hogy "Most már NEM!". Tulajdonképpen az ember, ha nincs nagyon észnél, egyetlen pillanat alatt le tudja lapátolni magát a legnagyobb mélységbe. Én is.

A harmadik feleségemet már sokból választottam. Nagyon sokból. Nagyon-nagyon sokból. És még annál is több-ből. A legaktívabb időszakomban napi 12-14 órán át társkereső oldalakon adatlapokat böngésztem, leveleket írogattam, fórumokon ismerkedtem, és villámgyorsan megtanultam az internetet használni, és egy szép napon egyszer csak azt kérdeztem, hogy "hé, én most csetelek?" És megírtam napi 100 levelet, nem volt két egyforma, és e-maileztem, és adatlapokat nézegettem, és a szemeim néha alig bírták a tempót, ahogy olvastam. Kamaszkoromban olvastam egy irtó jó könyvet Jack Londontól, talán "Fehér Agyar" volt a címe, egy félig farkas, félig kutya állatról szólt. A legizgalmasabb jelenetre még ha visszagondolok, akkor is felszökik a pulzusom. Kutyaviadalt rendeztek, és ennek a kutya-farkasnak hosszú ideig nem volt már legyőzője. Míg egyszer valami brutális állattal állították szembe, amelyik ellen nem volt ellenszer, nem volt támadás, nem volt taktika, és nem volt semmi. És miután a "főhős" már mindent kipróbált, és semmi nem jött be, akkor ez a brutális állat elkapta. A nyakát. ÉS NEM ENGEDTE EL. Szorította. És szorította. És szorította. És szorította... És végül miután a viadalt lefújták, az állkapcsát úgy kellett szétfeszíteni. Namost aki komolyan gondolja azt, hogy valóban jó kapcsolatot, és valóban igazi társat akar, annak olyannak kell lennie, mint ez a vadállat. El kell kezdeni, és csinálni, és csinálni, és csinálni... Szorítani, bármi történjen is. Csak azért, mert itt most nem lő rád senki, még nem kevésbé fontos az, hogy mi lesz veled holnap.

Én találtam egy olyan párt, egy olyan embert, amilyenből eddig csak egyetlen eggyel hozott össze az élet. Engem ilyen szeretettel, ilyen figyelemmel még soha senki nem ajándékozott meg. Ő most már az enyém, és akármi történjék is, én úgy fogom szorítani, ahogy az erőmből csak telik, és még azután is.

HA SZERETNÉL EGY ILYEN TÁRSAT, HA SZERETNÉL EGY ILYEN ÉLETET, SZÓLJ, ÉS SEGÍTÜNK.

Ma reggel korábban keltem a szokásosnál, így én vittem a két fiút iskolába. Mivel általában éjjel 2-3-ig dolgozom, így ez ritkán adatik meg. És a két fiú hihetetlen lelkesedéssel futott, és dobálta egymást a hóval, és csúszkáltak, és nevettek, és én is. Ma reggel boldog voltam. Az ilyen pillanatokért érdemes élni.

Nektek is ezt kivánom."

Kezdeném egy régi szlogennel.

"Társtalan vagy?

Tanácstalan?

NEM REMÉNYTELEN!"

Egyenlőre ennyi. Legközelebb hosszabbat is írok.

Mindenkinek szép napot!